Hogy a dolgok nem jönnek össze.
A barát keresésben, mint minden keresésben, jöhetnek sikerek és kudarcok.
Bátorság kell ahhoz, hogy megtedd az első lépést, és ahhoz is, hogy azt merd mondani: köszönöm, de nincs bennünk közös.
De nem szabad, hogy a kudarcok elbátortalanítsanak. 🙂
Leszek a barátod, de szóban. 40 éven felüli vagyok és 2 „barát”-ot vesztettem el az utóbbi időben érthetetlen okból. Kommunikációs problémák, ítélkezések, te is olyan vagy.. stb. Aztán rájöttem sok voltam nekik, sokat beszélek, de jelenleg szinte senkivel nem tudok, pedig 2 hónapig kórházba járogattam és hátat fordít szinte mindenki. Beszélgessünk, mert van akinek nincsenek családtagjai és szégyen gyalázat, hogy kutyával-macskával kell beérniük. Ellentétes nemű társa sem lehet az embernek ha nincs szociális köre, barátai és ez életveszélyes. A társadalom nem foglalkozik vele ezért a becsülöm és tisztelem elképzelésed, hogy ezen változtassunk.
Szia!
Nagyon is egyetértek veled. Nagyon nehéz manapság bárkivel is szóba elegyedni, még akkor is, ha a közös érdeklődési kör (sportklub, egyéb klub és kör, hasonlók) hoznak össze egy csapatot. Vannak helyzetek, amikor az emberek ráadásul is óvatosak, nehogy a téma a másikat érzékenyenek érintse (politika, vallás, stb.), és tojáshéjon táncol mindenki. Nemrég olvastam egy tudományos cikket arról, hogy az elmagányosodásnak mennyi egészségügyi kockázata van, illetve, hogy kinevelődik egy társadalom, ahol az emberek már csak tőmondatokban tudnak beszélni, mert az emojik meg az egyéb hangulatjelek minden elmondanak, amit ki kellene fejteni egész mondatokban. Én megértem, hogy sokan a közösségi médiát kiterjesztett valóságként élnek meg és ott tartanak barátokat, de én például viszolygok ezektől a platformoktól.
Az a gondom, hogy bár tudósok és okos emberek hajtogatják, hogy az emberek bezárkóznak és lecsökken a személyes kontaktjaik, barátaik száma és köre, maguk az emberek ezt valahogy nem akarják észrevenni.