Kedves barát keresők!
Le tudtam a Tarot tanfolyam második részét is, és mindössze annyi hasznom volt belőle, hogy megismertem a kártyákat és azok jelentését.
Nem találtam sem barátokra, sem lelkitársakra ott, és mint korábban is írtam, ha én nem szóltam másokhoz, akkor hozzám senki nem szólt: még mindig nem voltam érdekes.
Azt mondta erre egy bölcs ember, hogy azért vagyok érdekes, mert egy vagyok és megismételhetetlen, de valaki írjon már nekem, aki ezzel a ténnyel barátokra tett szert.
Egy ilyen tapasztalat után nehéz elindulni egy új társaságba, mert az emberben akaratlanul is ott zakatol a „mi lesz, ha ott is nekem kell próbálkoznom, ha ott is nekem kell erőt feszítenem, ha ott sem leszek érdekes” kérdése.
Ezért volt igazán szerencsés, hogy pár napra vendégül láttam a szülőhelyemről származó, oviban és iskolában is társam volt ismerősömet. Végre volt valaki, akivel őszintén és nyíltan lehetett mindenről beszélni, legyen az gyász, érdeklődés, politikai vélemény. Ő is egyedülálló, olyan helyen dolgozik, ahol rá lát a rendszer hibáira és tisztában van a törvényekkel, de a legfőképpen mindenre nyitott.
Elmentünk ikeázni, aztán hírességek sírját keresni a Fiumei úti sírkertbe, majd sétáltunk egyet a Margit-szigeten. A sírkert valójában egy nagy park, ahol emberek futnak, kisbabát sétáltatnak, üldögélnek a napon csöndben, és felkeresik az irodalom, a művészet és a politika nagyjainak nyughelyét. Amikor megemlítettem, hogy visszamennék oda még egyszer egy nagy sétára, egy magát barátomnak gondoló ember csak elhúzta a száját és mondott rá valami degradálót. Úgy gondolom, ő nem a barátom, hiába erősködik azon, hogy igen.
Barátnak nevezem a volt osztálytársnőmet, aki figyelmes, aki meghallgat, aki odafigyel, aki nem ítél és nem erőltet. Sajnos tényleg igaz, hogy a jó barátságok gyermekkorban kötődnek meg, és néha kiállják az idő próbáját is.