Az imént a téveben egy boldogtalan futballista feleség és influenszer a gallyra ment házasságáról kesergett, és kijelentette, hogy csak a barátai tartják benne a lelket. Aztán ezekből az aggodó barátokból páran meg is szólaltak, hogy méltassák a lelkierejét.
Nem kicsit evett meg a penész az irigységtől,hogy ennek a nőnek vannak barátai, amikor életének egyik mélypontján létezik. Engem már -tudom, nem vagyok vele egyedül – tavaly augusztus óta ver a Sors, érnek tragédiák, de nem akad senki, aki mellettem állna, nincs egy barátom, akinek a veszteségeimről és az örömeimről beszélhetnék.
Hát persze, mehetnék pszichológushoz a bajaimmal, mások is azt teszik, de én nem hiszek bennük. A legutolsó, akinél jártam, a 4-dik alkalom után azt kérdezte, minek járok hozzá, ha ilyen szép a lelkem. Most vagy én vezettem félre nagyon, mert nem jól interpetáltam feléje, hogy segítségre szorulok, vagy ő bagatellizálta el a problémámat. Pedig akkor még nem is volt semmi lelki bajom, leszámítva egy kis dühöt.
Talán nem kellett volna annyi barátságról szóló regényt olvasnom kamaszkoromban, mert akkor most nem idealizálnám annyira a barátságot magát.
Meg az is lehet, hogy manapság az embereknek nem is barátok, csak követők meg lájkolók kellenek.
Kedves Barátkereső!
Elolvastam néhány bejegyzésedet.
De jól látom, hogy nem látok hozzászólást?
Nekem is nagyon hiányoznak a barátok. Egypár még meg van, de újak nincsenek. A régiek pedig nincsenek a közelben.
Én is barátokat keresek.
De egy barátot meg kell szólítani szerintem!
Az a jó, ha a közelben van, ha moziba mennél, elmegy veled, vagy csak ballagsz vele a természetben vagy az utcán.
Neked nincs neved. Sehol nem láttam leírva, hogy Juci, vagy Sári vagy Géza. Mert még azt sem tudni, hogy nő vagy férfi.
De az is lehet, hogy figyelmetlenül olvastam. Csak sejtem, hogy nő vagy.
MIndenesetre szerintem jól írsz. 🙂
És ha az emberek egy kicsit többet tudnának rólad, akkor biztos volna jelentkező.
Egy már van. 🙂
barátsággal:
Anna
Kedves Anna!
Nagyon köszönöm a hozzászólásod. Először megdöbbentem,hogy nem egy spamet,hanem igazi, emberi szavakat olvasok.
Te vagy az első ember,aki megjegyzést küldött nekem. Én azt hittem, senki nem olvassa az én kis buta, barátsággal kapcsolatos bejegyzéseimet.
Éva vagyok, de inkább Évi, jóval túl a kamaszkoron, de kamaszos lelkesedéssel.
Örülök neked!
A Barátkereső
Szia Évi!
Nyilván azért olvastam, mert hasonló dolog foglalkoztat, hogyan is lehet a kamaszkoron jóval túl új barátságokat kötni…
És láss csodát, a te blogodat hozta fel a „Gugli a barátunk” elsőként, a barátkeresés beírásra…
Szóval van remény. 🙂
Anna
Érdekelne a Te történeted is.
A történet?
20 év házasság után (mint ahogy ma egy Magyarországon van 3-ból 2) elváltunk.
A volt férjem egy nagyon központi figura volt, sok buli, barátok vagy „barátok”, kollegák, kollegákból lett barátok, még egyetemről a barátok. Így éltük az életünket.
És amikor vége lett, akkor az én tényleg barátaim – én így mondom – megmentették az életemet. Azzal, hogy voltak. Azzal, hogy kerestek, hogy hívtak, hogy beszélgettek, beszéltettek.
És a gödör már nem is volt gödör, csak egy lehetőség egy nagyot lépni: a vidéki nagy városból megkeresett egy volt egyetemista barát, hogy dolgozzak annál a cégnél, ahol ő dolgozik.
És mostmár 5 éve itt élek a fővárosban, a régiekkel tartom a kapcsolatot, de ha moziba mennék, vagy kirándulni akkor nincs senki akit szívesen hívnék, mert ők nincsenek itt.
Próbálkoztam már néhány helyen: sportolok – de ott nincsenek edzés utáni „elmegyünkegyüttvalahova”,
jártam táncolni – jött a covid
jártam önismereti csoportba – ott jó volt, de nem születtek barátságok.
(És van párom, de az más… Egy nőnek sokkal több kapcsolódásra van szüksége szerintem.)
Á, szóval ennyi röviden. (inkább nem olvasom vissza, remélem így is érthető. 🙂 )
Köszönöm, hogy elmondtad.
Amit kicsit irigylek, hogy álltak melletted barátok, mikor mélyponton volták, volt kihez fordulnod. És ők észrevették, hogy segíteniük kell. A barátságban pont az a lényeg, hogy a benne lévő embereknek úgy kell figyelnie a másikra, hogy az adott helyzetben tudják, mit kell tenni: ha tragédia van, vigasztalni, ha öröm, osztozni benne.
Én mindig inkább az az ember voltam, aki bármikor elérhető, aki mindig tudja, mit kell mondani, aki úgy is meghallgat. És még ezzel sincs gondom, amíg azt érzem, megbecsülnek. Egyszer 37 Celsius fokos hőségben kellett Pestről Budára mennem egy barátnőmhöz (az út olyan 40 perc volt), mert akkor éppen nem volt más ismerőse, akit elérhetett volna. Örömmel mentem, mert nagyon szerettem, éppen főzött, mikor odaértem, de még 20 perc sem telt el, amikor valaki megcsörgette telefonon, és ahelyett, hogy elutasította volna a hívást, vagy felvette volna, hogy udvarisan azt mondja, majd később visszacsörgeti az illetőt, ő fogadta a hívást és én nagyjából fél órát ültem némán, míg ő csacsogott. Ezt tiszteletlenség.
Igen, nagyon kevés lehetőség van arra, hogy az ember egyszerűen csak ismerkedjen másokkal vagy barátkozzon. A világháló azt akarja elhitetni velünk, hogy ez nem így van, de minden platform lájkolókat és követőket takar, vagy trollokat, de nem alkalmasok arra, hogy olyan embereket találjunk, akikkel akár egy nagy Duna-parti sétát meg lehet tenni.
És ezért kerestem rá a neten arra, hogy létezik-e olyan felület, ahol emberek barátokat keresnek (a Nők Lapja társkeresőjének mintájára), de persze csak alkalmi szex partner kereső oldalakra bukkantam. 🙁
Látod, írtad, hogy próbáltál hobbit találni magadnak (én tanácsként ugyanezeket kaptam meg az ismerősöktől, mint lehetőségek), de olyan, mintha mindenki csak letudná a kötelezőt (jógát, tangót vagy lelkizést), aztán bújna vissza a kis odújába.
Még a munkahelyi mélyebb ismeretségekből is ritkán alakul ki olyan kapcsolat, amire már akár haverségként lehetne tekinteni, és azt mondani: na rá számíthatok, ha el kell hoznom az IKEÁ-ból a kanapét.