Drága barát keresők,
azt hiszem, nem vagyok elég érdekes. Legalább is én ezt szűrtem le a legutóbbi próbálkozásnál, amikor azért mentem közösségbe, hátha találok embereket, akikkel barátkozni lehet.
Elmentem egy Tarot kártya tanfolyamra. Erről korábban akartam írni, de – bár nem éreztem magam rosszul – nem töltött fel energiával sem. Úgy jöttem el a végén, hogy azt éreztem, ismét letudtam valamit és nem tespedtem otthon könyvet olvasva. A tanfolyamon, a vezetőn kívül, heten voltunk még, különböző karakterek: végzett kineziológusok, ezotériában jártasak, kétlábbal a földön állók és az anyatermészet nagy hívői. Harsányak és kevésbé azok, és én a csendes megfigyelő. A Bakok ritkán kerülnek a társaság közepébe, inkább állnak a sarokban és megfigyelnek, vagy a társaság peremén cirkulálnak és úgy figyelnek.
Én itt is megfigyelő szerepbe kerültem, és később a kérdezőébe. Muszáj voltam figyelni, hogy utána a szünetekben meg tudjam szólítani a többieket, mert ha senkit nem kérdezek, az összes szünetet a telefonomba süllyedve kellett volna töltenem. Mivel felőlem senki nem érdeklődött.
Valahogy mindig így járok: bárhova megyek, bármilyen társaságban vagyok, bármennyit is árulok el magamról, a végén én vagyok az, aki kérdez, aki érdeklődik, aki kezdeményez. Ez éppúgy igaz a munkahelyen, vagy, amikor nyelvtanfolyamra jártam, vagy amikor barátnak hitt emberekkel voltam valahol.
Veletek ez hogy van? Voltatok hasonló helyzetben?
A szomorú az ebben, hogy az ilyen tapasztalat elveszi a kedvem attól, hogy bármibe belefogjak, ami azzal jár, hogy emberek közé kell mennem. 🙁