Az első bejegyzésem… Kicsit furcsa érzés, mert nem voltam biztos abban, hogy valóban szeretnék-e belefogni a blogírásba.
Először is a téma. Ide idézném a Wikipédiát: A barátság az egyik emberi kapcsolat, mely emberek között alakul ki több örömteli találkozás, beszélgetés által. Jellemzi a kölcsönös elfogadás, rokonszenv, szeretet, bizalom, szövetség, együttérző képesség, nyitottság, törődés.
Szóval ez a barátság dolog… Nehéz egy ügy. Mindig is hittem benne, tettem érte, és mégis… mégis azt kell mondanom, hogy idestova 20 éve élek itt, de egyetlen barátságot sem tudok felmutatni. Talán az az oka, hogy alapból introvertált vagyok. Meg a bizalmatlanság. Mert ha az ember párszor csalódik azokban, akiket barátnak hitt, elbátortalanodik, elkezd távolságot tartani másoktól.
Meg az sem segít, ha az ember egyedülálló és lelkiekben egy tinédzser. Ha nincs családod/párod/gyereked, akkor bizonyos emberektől elhatárolod magad, akiknek van családjuk/párjuk/gyerekük, és akik szerint Te nem tudsz kapcsolódni az ő problémáikhoz. Ha jobban fejezed ki magad írásban, mint szóban, akkor nem értesz szót azokkal, akik állandóan beszélnek. Ha beszélnél, kiderül, hogy többnyire mindenki magáról szeret beszélni, és ha valaki hallgatni is tud, az kincset ér.
Alapbeállításom szerint grafomán vagyok (nahát, most is írok éppen), de jól kérdezek és szívesen hallgatok. Néha szeretek váll lenni másoknak, néha nekem lenne szükségem egy vállra.
Mielőtt a blogírásba belefogtam volna, csináltam egy keresést az egyik böngészővel. A barát keresés volt a két kulcsszavam. Meglepetésemre más emberek is kerestek olyan oldalakat, ahol barátkozni (nem pasizni vagy nőket felszedni, szextársat keresni) lehetne. Ők nem társat kerestek, vagyis de, de nem a szó leghétköznapibb jelentésében. Embereket kerestek, akikkel beszélgetni lehet, cseverészni, idővel elmenni kávézni, esetleg shoppingolni, bemenni egy múzeumba vagy péntek este beülni egy pizzázóba. Arra panaszkodtak, hogy egy ideje itt vagy ott élnek, de többnyire a fővárosban, és nincs mellettük olyan ember, akire bátran rátehetnék a címkét: ő egy barát. Néhányuknak valamilyen okból éppen akkor ment tönkre az örökre szólónak hitt barátsága egy másik személlyel… Ó, tudnék erről is mesélni… Lehet, hogy majd fogok is.
A blog ötletét nem csak a kutatásom eredménye adta. Van egy hölgy odakint a világban, aki vállalta, hogy ott lesz a vonal végén azoknak, akik egyedül közlekednek a városban éjjelente (kísérjhaza). Aki szóval tartja őket, vagy csak hallgatja, amit mondanak, miközben ők elérnek a város A pontjából a Bébe, mint egy biztonságos kísérő, aki hallja, hogy ha bajba kerülsz vagy félsz, és bátorságot ad vagy riasztja a hatóságokat.
Persze, nem tudom még pontosan, mi a blog célja. De tárgyául a barátságot választottam, bár nem vagyok benne expert. Voltam barát (legalább is azt hittem, az vagyok), voltak barátaim (legalább is azt hittem, azok), és folyamatos barátkeresésben vagyok.