Barátokat szerezni vagy megtartani a meglévőket? Néhány évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy az utóbbi, de nehéz ezt a kérdést megválaszolni.
Én azt vallom, hogy a fiúk között kialakuló barátságok általában tartósabbak. Én legalább is így tapasztaltam a saját ismeretségi körömben. A lányok állandóan rivalizálnak, még akkor is, ha szentül esküsznek, hogy nem. Sértődékenyebbek, nehezebben bocsátanak meg, tovább őrzik a haragot. A fiúk, ha haragszanak a másikra, inkább megszakítják a barátságot.
Sokan gyermekkorból hoznak barátságokat, mások középiskolából vagy gimnáziumból. Vannak, akik közös érdeklődési körből, a játszótérről, kutyasétáltatásból és így tovább. De barátkozni nagyon nehéz.
Olyan időt élünk, amikor az emberek nagyon nehezen nyílnak meg másoknak. Amikor a beszélgetések inkább felületesek, kitérve minden kényes téma elöl. Munkahelyi reggelinél figyelve a többieket azt tapasztaltam, hogy inkább bekapcsolják a tévét, csak ne kelljen nekik témát keresni. Persze, nehéz olyan beszélgetést kezdeményezni, amibe mindenki bele tud folyni. És nehéz megtalálni az egyensúlyt abban, hogy ki mennyit beszéljen.
Emlékszem, hogy régebben, azoknak, akik introvertáltak voltak, különböző ifjúsági újságok adtak lehetőséget a barát keresésre. Külön rovat volt arra, hogy levelezőtársak után nézzünk. A BRAVO újság apróhirdetéseiben az ember kimazsolázhatta magának azokat, akiknek a hirdetése felkeltette az érdeklődését, és már írhatta is a levelet. Én magam is találtam így levelezőtársakat, akik később barátokká váltak, majd amikor elmúlt az ifjonti hév, eltávolodtunk és emlékké váltunk. Mint említettem, a barátság pont olyan, mint egy szerelem: az elején működik a kémia, aztán következik a szeretet időszaka, és ha az ember képes alkalmazkodni, szinte házasság hosszúvá válhat. Ha az élet az egyik félen keményebb, mint a másikon, és már nehézzé válik, hogy a sors által vert támogatást kapjon, akkor a barátság megrepedezik és előbb-utóbb eltörik. Ez is tapasztalat.
És néha hiába a közös szenvedély vagy érdeklődési kör, ha a felek között társadalmi különbség van. Nincs az a hobbi, ami megmenthet egy barátságot akkor, ha valaki egy nélkülöző háttérből köt barátságot egy olyan emberrel, akinek a háta mögött biztonságos anyagi háttér és támogató család áll. Ez is tapasztalat. Meg az is, hogy a vér nem válik vizzé. Természtesen mindenki alkalmazkodhat, megtanulhatja a másikat, kiismerheti őt, de megtörténik, hogy a szakadék áthidalhatatlan.
A mai világgal az a baj, hogy barátkozásra tényleg nem sok lehetőséget ad. Nincsenek újságok, amikben levelezőtársat lehet keresni. Nincs külön honlap arra, hogy az ember barátokat keressen. Nincsenek olyan közössségi helyek, ahova a magányos emberek eljárhatnának ismerkedni nem társkeresés céljából. Bár ez utóbbiakra talán igény sincs. Lehet, hogy az egész barát keresés dologra nincs igény. A szociális médiák totális korát éljük, és nem barátokat keresünk, hanem lájkolókat, követőket, imádókat. Kommentvadászok vagyunk, és azért dolgozunk, hogy a posztjainkra reakció érkezzen. Talán ezt a blogot is azért írom…
De az én vágyam inkább az, ha ez a hely egy olyan platformmá válna, ahol egymásra találnak az emberek.