A válasz igen, máskülönben nem lenne annyi követője, lájkolója, rajongója a művészeknek, a celebeknek meg az influenszereknek.Ők a világ magamutógatói.
Egyszer egy társaságban, ahova azért mentem el, hátha hasonszűrűeket találok, de csak nők voltunk lelkibajokkal, elmeséltem, hogy alig tudok valamit a kollégáimról. Róluk beszéltem, mert barátaim nem igen vannak. Ezen mindenki meglepődött. Miért nem kérdezgeted őket, érkezett a válasz, én pedig nem tudtam erre mit felelni.
Hogyan kérdezel olyantól, aki alkalmat és lehetőséget sem ad rá? És nem feltétlenül azért, mert bunkó, inkább azért, mert közömbös vagy a számára, és miért beszéljen közömbös emberrel. Vagy számomra közömbös, és valójában semmit nem akarok megtudni róla.
A környezetemben a legtöbb ember biztonsági témája a melóhely és az ottani gondok. Ez egy idő után elég fárasztó tud lenni. A másik a család, a bajok a gyerekkel, a kamasszal. Átérzem, de nekem nincs gyerekem, és nem vagyok kötelezhető arra, hogy mások gyerekneveléssel kapcsolatos gondjait hallgassam, kivéve, ha tényleg tudni akarok róla.
Nekem macskáim vannak, de a melóhelyen mindenki utálja a macskákat, ezért alig beszélek róluk, és ha igen, csak olyanoknak, akikről tudom, hogy meghallgatnak.
Arról pedig, hogy mi a zenei és filmes ízlésem nem is beszélek egyáltalán.
Hogy mesélsz arról, hogy ki nyerte a Giro d’Italiát vagy a Snooker világbajnokságot ott, ahol mindenki a Forma 1-ért rajong vagy az amerikai fociért van oda? A műkorcsolyázók mind buzik (elnézést, ez idézet) szerintük, és csak abban értünk egyet, hogy a magyar foci szégyen.
Ha elmesélem, hogy kicsit tanultam koreaiul, akkor mindenkinek van egy kínais sztorija, mert nekik minden ázsiai valamiért kínai, de sosem kérdezik meg azt, hogy miért és mennyire volt nehéz. Ha van valami vezetési kalandom, akkor nekik kettő különb van, amit elmesélnek, de valahogy nem jut eszükbe megkérdezni: de bajod nem történt, ugye?
Én alapvetően érdeklődő embernek tartom magam. Mikor megtudtam, hogy egy kollégám hobbija a fényképészet elkezdtem faggatni róla, de kábé 10 perc után lerázott, mintha szégyellte volna, de az is lehet, hogy csak engem nem tartott érdemesnek rá, hogy meséljen róla. Vagy azt hitte, untat.
Gondolom, sok ember azért nem mesél magáról másoknak, mert azt gondolja, azok unnák vagy nem érdekli őket. Na, ők nem tartoznak a világ magamutogatói közé. És közben lehet, hogy amúgy érdekesek vagy bölcsek.
A munkahelyen vannak azok, akiket én fülelősnek hívok. Akik kéretlenül csatlakoznak be egy adott társaságba (mondjuk, ha kávézok vagy ebédelek valakivel és éppen beszélgetünk valamiről, ők meg vizet melegíteni vagy mosogatni jönnek a konyhába, és fülelnek-figyelnek, hogyan lehet a beszélgetésünkbe beleszólni), és egyből átveszik a hangot. Hencegnek arról, hogy milyen jól főz a feleségük (mert csak az övék tud, a többi ember, aki főzni tud, fel sem ér az ő nejükhöz), milyen ügyesen összerakta a gyereknek a kinti mászókásvárat vagy a gyereke meg a kutyái mekkora rebelliót tudnak csapni. És belőlük folyik a szó, míg az, akivel beszélgettünk, csak elnéző mosollyal néz rám.
És ott van a viszonzás kérdése is: ha én érdeklődő vagyok a másikkal szemben, akkor elvárhatom, hogy a másik is érdeklődjön irántam?
A viszonzás az egy mumus. A kineziológus, akihez járok, mindig azt mondja, hogy ne magadból indulj ki, ha másokról van szó. De akkor ez azt jelenti, hogy mindig nekem kell érdeklődőnek lennem, figyelmesnek lennem, barátságosnak lennem, és az nem baj, ha velem nem ilyenek az emberek.
De akkor ilyen világ ez? És egy ilyen világban, hogyan tudjuk meg egymásról, hogy lehetnénk-e barátok?
Giro…sajnáltam, hogy Remconak fel kellett adni a pozitív tesztje miatt…
Tegnap meg Pivot…megérdemelte volna a szakaszgyőzelmet…
Ja meg mondjuk azt sem gondoltam volna korábban, hogy megrögzött kerékpárgyűlölőként egyik legjobb elfoglaltságom lesz a bringázás meg a versenyek nézése…
Bocs…Pinot…
🙂
Nekem a bringanézés gyászterápia. Miután elvesztettem a szüleimet (és hiába felnőtt ez ember, azért megviseli rendesen) mindig olyasmit kerestem Spotify-on meg a tévében, ami megnyugtatja az agyat. És egyszer belebotlottam abba, ahogy Lanti közvetít egy egynapost. Leragadtam, aztán rászoktam. Szerintem emberfeletti munka, amit a fiúk végig tekernek. Most például, amikor végig esőben mentek végig az egyik szakaszon, máskor meg a hófalak között… És gyönyörűek a tájak is akár a Giro, akár a Tour de France vonalán. 🙂
Hogy-hogy korábban megrögzött kerékpárgyűlölő voltál? A biciklit vagy a biciklizést, esetleg a biciklizőket nem szeretted? Elmeséled?
A biciklit sem…szerintem marha kényelmetlen. Sosem értettem mit lehet ebben szeretni, meg órákat tekerni. Én vízpárti vagyok…minden, ami ezzel kapcsolatos…mármint nem a strand, hanem a szabad vizek…tavak, folyók, patakok…na meg a tenger 😊… mindegy csak víz legyen. Minden, ami ehhez kapcsolódik…
Aztán mivel megrögzött bringautáló voltam, ezért a kerékpárosokat sem szerettem. Na hóba-fagyban némelyik, esőbe…brrr…
Volt egy ősrégi „mountain bike” – om…néha megerőltettem magam és eltekertem a boltba 😊… Aztán na mondom egy darabig ebből is elég.
Aztán megismerkedtem valakivel, akinek a bringa az élete, főleg a hegyi bringázás…láttam a bringát…na az tényleg bringa…😊 Megláttam a különbséget bicikli és „bicikli” között.
Aztán az idén elkezdtünk kerékpár versenyeket nézni…vagyis mivel ő nézte nekem meg igazából tök mindegy mi van a tv-be, mert nagyjából be sem kapcsolom, ezért elkezdtem nézni és egyre jobban tetszett…most már szívesen nézem, érdekel hogy állnak a versenyek, stb. Ismerek neveket, ilyesmi 😊
És eljutottam odáig, hogy megvegyem életem első normálisnak mondott bringáját. Amíg eddig a 2 km-es út a boltig megerőltető volt, addig ezzel első próbán simán tekertem 20 kilit, aztán ennyit még vissza…tudom, hogy nem nagy dolog…semmi. De ha figyelembe veszem az előzményeket…azt, hogy soha nem sportoltam életembe, ülőmunkát végzek, közel vagyok az 50-hez és mégis megszerettem és nem utálom, akkor ez óriási változás…
Ja igen..és valóban gyönyörű helyeken mennek. Ha máshogy nem, mert ilyen helyekre sosem jutnék el…legalább így látom 😊
Én is csak kamasz koromig voltam bringás. De hát vidéken az ember többnyire bringázik, ha sokat kell várni a távolsági buszra. Igaz, régen nem volt ennyi biciklis, és autós se, az utakon. Anyukám egy időben postai kézbesítő volt, nálunk meg a szomszéd faluban vitte ki a levelet meg az újságot, az ő bringáján tanultam meg tekerni úgy 8-9 évesen. 🙂
Fővárosi lakosként minden kerékpárost hétköznapi hősnek tartok, mert amíg én autósként igyekszem ügyelni rájuk, addig a többi sofőr nem igen, szóval kész életveszély tekerni itt.
Azért szerintem 20 km oda és vissza igenis nagy teljesítmény. Hadd legyek büszke rád. Én mindig megdicsérem magam, ha gyaloglásban (nekem inkább az az erősségem :-)) leküzdöm magam és a végén jól esik. A minap 6 km-et mentem váltakozó terepen, de kutyául jól esett, mert addig sem az irodában ültem a gondokkal a fejemben.
Én vízkerülő vagyok. Ifjabb koromban sikerült párszor úgy leégnem vízparton, hogy abban nem volt köszönet, ezért kerülöm az olyan helyeket (tudom, van árnyék is :-)), ahol nap érhet. De bevallom, gyerekként szerettem a vizet. Aztán történt valami, nem emlékszem az okára (valami miatt elkezdtem szégyelni a testem, gondolom), és onnantól fürdőruhát sem akartam felvenni és víz közelébe menni. De ez a strandoknak és a kifekvős partoknak szól, ahol tömeg van. Egy vadvízi evezés azért más téma. 🙂
És látod, az élet a legjobb példa: találkoztál valakivel, akinek a hobbija megváltoztatta a látásmódodat. De ehhez kell egyfajta érzékenység, ami vagy nincs meg sok emberben, vagy titkolják jól.
Gyerekkor…de rég volt…😊
Férfi biciklin a váz alatt tettem át a lábam és úgy tekertem gyerekként ha nem volt más 😊…faluhelyen nem számított…autó sem volt a környéken sem…
Mostmár biztonságra törekszem….bringaút, ahol lehet…nem megyek autók közé…inkább akkor nem bringázom…múltkor majdnem elcsapott egy…úgy, hogy látott…nekem volt elsőbbségem…ráadásul felfestett, kijelölt úton és már egyértelmű volt a helyzet…ő mégis azt gondolta, hogy bevág elém és lesz, ami lesz…majdnem lett…a védőangyalom ezek szerint ott volt…meg az új bringán tökéletesen működtek a tárcsafékek…
Szuper, hogy megtaláltad azt a mozgásformát, ami kikapcsol, feltölt…
Én világ életembe szégyeltem a testem…de mára kevésbé érdekel…
Amúgy utálom a tömeget, a strandokat, a magamutogatást…ha lehet nem mutatkozom fürdőruhában…
De szeretek evezni, horgászni, úszni meg ilyenek…ott, ahol nincsenek sokan vagy egyáltalán nincsenek 😊
Milan mekkora sprintet vert oda 😁 Tegnap pont láttam a végét meg a befutót…😊
Azért elég kegyetlen szakaszok vannak még benne a héten, ahogy néztem…
Pont lemaradtam a befutóról, mert akkor jött át kicsit a szomszédnéni pár szót váltani. De amit láttam, az őrület volt azért, és jó volt hallani, milyen jó volt a hangulat a stúdióban. A mai szakasz is odaverős lesz, ha jól rémlik, de lehet, hogy lemaradok róla. 🙁 Fránya fogorvos.