Hétvégén az Erkel Színházban voltam, ahol a Yamato adott fergeteges előadást. Azoknak a japán doboknak van valami mágikus hatása, ahogy a rezgésük átiramlik az emberen és minden tárgyon. Abban biztos voltam már év elejétől, hogy ha idén jönnek, ott kell lennem.
A középerkély páholya hat székes volt, később rájöttem, hogy nem volt annyira jó választás. A testvéremmel mentem, és rajtunk kívül két férfi, ránézésre is haverok, és két egyedül érkező hölgy osztotta meg a páholyt.
Bevallom, csodáltam a hölgyeket, hogy egyedül is eljöttek. Ha nekem kell egyedül mennem valahova iszonyat erőfeszítésembe kerül, ha pedig szórakozásról van szó, különösen. Felém az utóbbi időben csak az van súlykolva, hogy az élményeket meg kell osztani, baráttal (de az még jobb lenne, ha valami pasival), ha lehet. De érdekes volt látni, hogy a hölgyek akkor is jól érezték magukat az előadás alatt, hogy nem kísérte őket senki és négy másik vadidegennel osztották meg a szűk helyet, ahova a jegyük szólt. Persze, a bohóckodásban nem voltak benne, valahogy a középerkély ilyen szempontból nagyon merevnek tűnt, mint a színpad előtt ülők, vagy akik a hátunk mögötti helyeket foglalták el, de nem mondom azt, hogy feszengve ültünk a székeken. Az, hogy egy olyan előadásra ment az ember, ami a maga nemében különleges és egzotikus, és olyan emberekkel (szinte minden korosztály és kapcsolati kötelék képviseltette magát a színházban), akiket a rajongás sodort egybe, mindig ad egyfajta összetartozás élményt.
Az, hogy mindenféle korosztály és mindenféle anyagi helyzetű ember volt a nézők között megkönnyítette, hogy az ember élvezze az előadást. Néha az tart vissza, hogy valahova elmenjek, valamit megnézzek, ami érdekel, hogy attól tartok, kilógok a résztvevők közül, mert vagy túl öreg vagyok vagy túl fiatal a többiekhez képest. A kineziológus szerint, akihez stresszoldásra járok, ennek nem kellene feszélyeznie engem, hiszen, aki ott van, az a téma/tárgy/érdeklődési kör miatt van ott, ezért nem nem néznének ki. Nos, kis híján felemlegettem neki a workshopokat, ahova az ő biztatására mentem el, merthogy velem hasonló korú és problémájú nők vettek részt rajta, de a szünetben senki nem szólt hozzám, nekem kellett minden beszélgetést kezdeményezni, szóval nem hiszek abban, hogy a közös érdeklődés egységben tart csoportokat.
Mindenesetre, jó a tudat, hogy akkor sem történik semmi rossz, ha az ember egyedül megy el valahova, ezt a két hölgy példája is jól mutatta.