Egyre jobban látom, hogy barátokra nem csak szert tenni nehéz, de megismerni és megtartani az új ismerősöket is az.
Nem csak idő kell hozzá, hanem akarat is és tudatosság. Kemény meló bármilyen kapcsolatot fenntartani és ápolni még úgy is, hogy a mai világban adottak a technikai lehetőségek a mindennapi kapcsolattartásra.
Meséltek egy történetet egy fiatal srácról, aki a Facebookon keresett embereket kötetlen programokra, amiket mondjuk haverokkal csinál az ember, mint mondjuk letekerni a Velencei-tóra és meginni ott egy jó pofa sört. A posztjára érkező kommentekben aztán jól látható lett az emberek saját életükkel szembeni frusztrációja. Hasonló korú, de már családos férfiak írtak neki vissza, kikérve maguknak, amiért egyedülállóként, családi gondok és hisztis pulyák nélkül lazulna. Mert bezzeg ők!
Nem tudom, végül mi lett a poszt sorsa, vagy hogy sikerült-e a fiúnak találni bárkit is, aki úgy gondolta, miért is ne csatlakozhatna hozzá egy kötetlen kalandra. Számomra a bejegyzése egy magányos ember félénk jelzése volt, aki még azt is bevállalta volna, hogy ismeretlenekkel összeállva keres kapcsolódási lehetőséget ebben az egyre ridegedő világban.
Nemrég levelet küldtem egy kommentelőnek, aki beírt az egyik bejegyzésem alá (a hozzászólásából hiányt és vágyat hallottam ki), de nem írt vissza.
A dolgokat nem lehet erőltetni. De ami van, azért lehet harcolni.