Ezt a mondatot olvastam valahol. Lehet, hogy egy szerencsesütiben, vagy talán a Nők Lapja valamelyik cikkében.
Igen, az ember megél pár nélkül, család nélkül, de ha már barátai sem nagyon vannak, értelmetlenné válik minden.
Mostanában sokat mentem gyalog a városban, és rengeteg embert láttam egyedül menni az útvonalamon. Érdekelt volna, hogy hányan vannak közülök, akik csak egyedül szeretnek sétálni, hányan azok, akik munkából egyedül igyekeztek haza felé, és hányan, akik azért kutyagoltak egyik pontból a másikba egyedül, mert nem akadt senki, aki velük tartott volna.
Egy kolléganőmmel beszélgettünk a barátságról nemrég (neki inkább fiú barátai vannak, mert elég csinos, és a lányok mindig riválist láttak benne), és ő kérdezte meg, hogy ha társkereső applikációk, honlapok és irodák vannak, akkor barátkereső applikációk és irodák miért nincsenek?
Egyszer láttam a CNN-en egy műsort, ami a japánok elmagányosodásáról szólt. Ott vannak ügynökségek, akik „családokat” közvetítenek ki egyedülálló vagy özvegységre jutott embereknek. Egy héten háromszor eljött az interjúalanyhoz egy hölgy, hogy pótolja az elveszett feleség hagyta űrt azzal, hogy vacsorát főz és beszélget. Semmi szex, csak társaság.
Egy barát pont ez jelenti: társaságot. És támaszt.
Persze, nem tudom, hogyan nézne ki egy barátkereső ügynökség (bár van valami ilyen amerikai film, talán Alibi barát a címe), és igazából azt sem tudom, hogy lenne-e értelme ilyesmit létrehozni.
Még azt sem tudom, hogy ennek a holnapnak van-e értelme…